baromi sokat gondolkodom mostanában saját magamról. hogy miért vagyok olyan, amilyen, hogy milyen szeretnék lenni és azt hogyan tudom elérni, de főleg arról, hogy miért vagyok olyan, amilyen. hogy vajon mit mondana bizonyos dolgokra a pszichonéni, hogy miért vagyok ekcémás hat hónapos korom óta, hogy miért rágom a körmöm (értem én: rágom magam, mindenen rágódom), hogy miért volt a műtét tavaly, miért kezdett el újra fájni a hasam, és hogy mit lehet ezekkel, meg egy csomó minden mással kezdeni. és ahogy gondolkodom rájövök, hogy egészen kicsi koromtól kezdve tele vagyok sérelmekkel, főleg amiket anya és apa okoztak. hogy anya a válás után egyáltalán nem foglalkozott velem, mert apára emlékeztettem és mert túlságosan lefoglalta az önsajnálat, hogy apa csak a repüléssel foglalkozott, és amíg el nem kezdtem siklóernyőzni, addig őt sem érdekelte, hogy velem mi a fene van, és tudom, hogy a maguk módján mindketten szeretnek és szerettek, de ettől még nem vagyok kint a vízből. és fogalmam sincs, hogy mit kezdjek ezzel.
rájöttem, hogy a család egyetlen tagja, akivel kapcsolatban semmilyen feszültséget nem érzek, és akivel mindig nagyon közeli és normális volt a kapcsolatom, és aki semmilyen frusztrációt nem okozott soha bennem, az a nagymamám. a mama nem az a tipikus nagymama, ő egy igazi pesti lány, akivel lehet bármiről beszélgetni, és véleménye van és lehet káromkodni is előtte, és ő is elküld a picsába ha arról van szó. és szövetségesek vagyunk, mert mindenkit kibeszélünk a családból, és ugyanaz a véleményünk, és a kéz- meg a lábfejünk is egyforma. és mégse mondtuk egymásnak soha, hogy mennyire szeretjük egymást, nálunk ez a családban nem divat (vagy szokás), mi nem ölelgetjük meg puszilgatjuk egymást, és nem mondunk ilyeneket. és ma felhívtam, mert szilveszterkor észre se vettem, hogy már kétezertizennégy van, de amúgy is alszik ő már éjfélkor, újév ide vagy oda, aztán dolgoztam sokat, de ma a szünetemben felhívtam, és nagyon örültünk egymásnak és a végén azt mondta, hogy "nagyon szeretlek" és én azt, hogy "én is téged", én ilyet csak pasinak mondtam max. és nagyon jó volt végre kimondani és nagyon megható. és borzasztóan hiányzik, és nagyon szeretnék otthon lenni vele, és megint kisgyerek lenni és befeküdni mellé az ágyba, hogy közben az altatót énekelje és a hátamat simogassa, és ha belealszik, akkor megbökdössem, hogy folytassa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése