2013.01.31. csütörtök

az előbbi történt, csak fejsimi nélkül. félreértések tisztázva, bár tény és való, hogy nem könnyű egy kapcsolatot menedzselni 1500 km távolságból...

a leendő főnökömmel úgy döntöttünk, hogy nem húzzuk az időt szombatig, mindenki elégedett, fel vagyok véve. úgyhogy végülis nem is a leendő főnököm már. vagyis két hét ittlét után végre londoni munkavállaló lettem, és három és fél hét múlva megyek haza négy napra. 

örömébódottá

2013.01.30. szerda

van munkám. holnap kezdek, szombaton döntünk, hogy maradok-e.

és nem, nem vagyok boldog, mert lehet, hogy a nagy depresszió közepette sikerült elszúrnom életem egyetlen normális pasijával a dolgokat, és fogalmam sincs, hogy ha majd végre tudunk beszélni, akkor azt fogja-e mondani, hogy oké, eléggé hülye és hisztis vagy, és most már fogd vissza magad kérlek, de amúgy nincs gond és fejsimi, vagy azt, hogy eljátszottad az utolsó lehetőségedet anyukám, késő bánat. szóval most kevés egy munka a boldogsághoz. 

egy igazi seggfej vagyok. valaki lőjön fejbe, de jól. 

2013.01.28. hétfő

enyhe depresszió kerülget. péntek óta esik. még mindig nincs munkám. 

szombaton beugrottam egy bárba pultozni, úgyhogy legalább valami minimális munkatapasztalatom már van. maga a pultozás nem volt nagy szám, black party volt, mármint nem feketében kellett menni, hanem feketék bulija volt. egy sziget azért erősen pörgősebb, bár elég sokan voltak itt is. szóval a munka nem volt újdonság, max az érintőképernyős kassza, meg a kártyaleolvasó rendszer, de ezekbe iszonyú gyorsan bele lehet jönni. ami szar volt, az az, hogy egy új helyen nem ismeri az ember az árukészletet (és még egy rohadt itallap se volt), azt hogy mi hol van, a szokásokat, stb. a pultostársam ráadásul egy tapló volt, ő nagyon megkeserítette az estémet. meg persze néha nem értettem, hogy mit akar a vendég...

és közben azon agyalok, hogy nem vagyok normális, hogy otthon feladtam egy fix állást, hogy mások pénzét költöm itt a semmire, hogy otthon hagytam a pasimat... 

úgy döntöttem, hogy ha február közepéig nem találok munkát, akkor hazamegyek. 

2013.01.23. szerda

ma csavarogtam kicsit a városban, főleg a covent gardenben. bementem egy templomba turistáskodni, egy csaj volt csak bent. leültem picit nézelődni, a csaj meg odaült a zongorához és eljátszotta az imagine-t. 

boldog első hetet nekem!

2013.01.21. hétfő

a láz és a torokfájás múlóban, a fejfájás viszont szinte folyamatosan kínoz. a hasam minden evés és ivás után fáj egy darabig. ma becsattogtam a prethez, ahova még otthonról jelentkeztem, azt mondták ha eddig nem válaszoltak, akkor sorry, így megy ez. 

mindezek ellenére jól érzem magam, a lakásunk és a szobánk szuper: csöndes, nyugis, tiszta, jó fejek a lakótársak (bár alig találkozunk), és normális csapjaink vannak. imádom az épületeket, a rengeteg zöldséget és gyümölcsöt, ami a környékünkön kapható, az időjárás pedig jelenleg nagyjából ugyanolyan mint otthon ilyenkor, gyönyörű havas minden. 

a munkanélküliség kicsit nyomaszt, egyrészt mert vészesen fogy a pénzem, másrészt mert haszontalannak érzem magam. fogalmam sincs például hogy holnap mivel fogom eltölteni a napot, persze a munkakeresés alap, de azért szeretnék kimozdulni. szerencsére a múzeumok nagy része ingyenes, meg a városnézés se kerül pénzbe (bár az utazás igen, és valahogy be kell jutni a városba), ma is csavarogtam egy nagyot westminsterben meg a temze parton. 

havazás ide vagy oda, el fogok kezdeni futni is, nem várom meg a jó időt. 

hát ez van, csak legyen már munkám basszus.

2013.01.18. péntek

egyelőre egy jó kis betegség lázzal, fej-, torok- és hasfájással, takonykórral. remélem csak a kimerültség jön ki így, hónapok óta kutya bajom se volt. persze így kevésbé élvezem az ittlétet, de ez bárhol így lenne most. 

2013.01.17. csütörtök

2013 január 16-án megkezdődött az új életem londonban. 

az út gyönyörű volt, a városok éjszakai fényei, ahogy a felhők alól felsejlettek, a napfelkelte több ezer méter magasból, a vízből kinövő szélerőművek, aztán ahogy egyszercsak feltűnnek új otthonom partjai. leszálláskor ahogyan belebuktunk a felhőkbe, és a furcsa ijedtség, amikor kibuktunk és egy épület mellett kötöttünk ki és már szálltunk is le, mert földig ért a felhő. 

most még nem furcsa. semmi. megszoktam már, hogy máshol más mint otthon, azt is, hogy sokszor nem magyarul beszélnek körülöttem, bár még automatikusan magyarul kérek bocsánatot az utcán. tegnap még nem volt se időm se energiám felocsúdni, ma már van egy pici remegés a gyomromban. kitettem néhány képet a családról, ha rájuk nézek egy pici könnycsepp a szemem sarkában tudatja velem, hogy nem csak pár kilométer választ el tőlük.

szóval itt vagyok, és itt is otthon vagyok, még ha ez a szó egyelőre csak a szobánkat jelenti, amit gyorsan tettem-tettünk otthonossá, azzal a ki nem mondott indokkal, hogy kell legalább egy sarok, ami ismerős és biztonságot nyújt. 

hát akkor lássuk mi vár engem itt!

2013.01.04. péntek

hamarosan indulunk...

az előzmények itt