2013.04.19. szerda

némi közbenjárással múlt héten felhívtak abból az étteremből,  ahol etter férje dolgozik, és ahova kb két hónapja bevittem az önéletrajzomat. és hát az van, hogy tökre bírom a jelenlegi főnökömet, és nem akartam kiszúrni vele, úgyhogy vettem egy nagy levegőt, és felmondtam még a próbanap előtt, hogy legyen ideje találni valakit a helyemre, amiből lehet nagy pofára esés még, de valahogy azt érzem, hogy nem lesz. a próbanap holnap lesz, hónap végéig még alkalmazásban vagyok a mostani helyen, közben megyek részmunkaidőben az új helyre ha holnap mindenki elégedett lesz, aztán lesz egy pici albániás szünet*, és ha minden nagyon jól alakul, akkor vissza már az új helyre jövök. 

*kaptam ajiba egy london-bp - bp-london repjegyet apától, csak hogy menjek velük albániába versenyre léccilécci. és már nagyon várom, mert már nagyon hiányoznak, és előtte meg utána egy-egy napot anyáékkal is tudok tölteni, és albániában már száz fok lesz és tengerpart és napsütés! és bikini még nem lesz, mert addig még tuti nem megy le annyi, amitől bátran virítanék benne, de tolom a diétát keményen, és minden nap futok és edzek, és egyre jobban megy, és egész nap olyan vagyok, mint egy duracell nyuszi. 

2013.04.01. hétfő

íme néhány helyi furcsaság, amit nem igazán értek:

• a két különálló csapot. mondjuk nagyon kevés helyen találkoztam vele eddig, de pl. kapásból az első hely a reptér volt a megérkezésemkor. 
• az ablakokat. eddig két fajtával hozott össze a sors: a feltolóssal, és a kifele nyílóval. egyiket se tudod magad megpucolni, ha nem a földszinten laksz. 
• a buszvezetőket. képtelenek pontosan a megállóban megállni, vagy méterekkel előtte vagy utána sikerül csak.
• a nőket, akik a metrón sminkelik magukat. minden nap látok minimum egyet.
• a kukahiányt. az utcán rohadt kevés van, a metróban egyáltalán nincs. 

2013.03.25. hétfő

lenkével megbeszéltük az ötéves tervet. íme:

• mindketten nekiállunk a munkakeresésnek, mert a jelenlegi egyikünknek se fekszik igazán ilyen-olyan okokból kifolyólag.
• nyáron elmegyünk amszterdamba.
• ha megvan az új munkahely, elkezdünk félretenni a kaucióra, hogy ősszel ki tudjunk venni egy kis lakást ketten.
• közben ráfekszünk az angolra, én a hajnövesztésre, felkészülünk stewardesskedésből, és januárban jelentkezünk (a márciusi kicsit elhamarkodott volt, mint kiderült). 
• jövőre rendezem az összes tartozásom, és utána elmegyük izlandra.
• remélhetőleg felvesznek mindkettőnke stewardessnek, és elkezdünk gyűjteni a kávézóra. ha nem vesznek fel, akkor is.
• ráfekszünk a franciára mindketten. 
• kb. három év múlva elkezdjük megszervezni az átkötözést átköltözést franciaországba.
• veszünk egy ilyen kocsit, és azzal cuccolunk át.
• ha megnyerjük a lottót, akkor nem várunk három évet.

szóval öt év múlva találkozunk monaco mellett a tengerparton a kávézónkban, aminek még nem tudjuk a nevét, de már gondolkodunk rajta. :)

2013.03.08. péntek

minél messzebb vagyok tőle, anya annál normálisabb velem. nem nagyon akaródzott elárulni a szakítást, gondoltam majd kiderül valahogy úgy, hogy nekem ne kelljen részt vennem benne, vagy csak simán átsiklunk fölötte, mondjuk kikövetkezteti vagy nem tudom. gy ügynök volt az első pasim, akit igazán kedvelt, és ez nagyon megnyugtató volt. mínusz egy problémaforrás. és mivel már kaptam olyanokat is egy-egy szakítás után, hogy "szerintem valami baj van veled, hogy senki nem marad meg melletted", ezért fogalmam sem volt, hogyan fogom gy ügynök távozását az életünkből  (leginkább az enyémből) beadagolni. 

aztán a mai szkájpolás alkalmával rákérdezett, hogy miért adja oda gy a lakáskulcsomat az öcsémnek? kicsit összerándult a gyomrom... nem eresztettem bő lére a dolgot, sose szoktunk lelkizni. és persze nem volt kedvem elbőgni magam az anyám előtt webkamerán keresztül. aztán vártam a kedves szavakat, amik majd  az amúgy is a béka segge alatt lévő önbizalmamnak adnak még néhány pofont. de nem jöttek. éreztem a csalódottságot (de az az enyémnél most úgyse lehet nagyobb), de csak annyit mondott, hogy ha nem ment, akkor jobb, hogy nem húztam az időt. még talán a lelkemet is próbálta ápolni kicsit a maga furcsa módján, kicsit meg is hatódtam. 

aztán amikor már tényleg sírás lett volna a vége, akkor igyekeztem elviccelni a dolgot azzal, hogy legközelebb majd valami benga feketével állítok haza, de azt hiszem egyikünk nevetése se volt teljesen őszinte.

2013.03.04. hétfő

és most már nem csak kicsit van szomorúság. sehogy nem jó szakítani, de skype-on annál is szarabb.

2013.03.02. szombat

egyébként egy kicsit szomorúság van, mert pár héttel ezelőtt bevillant valami, és azóta is csak erre tudok gondolni. ültem az ágyon, fogalmam sincs mit csináltam épp, de rápillantottam a kezemre és minden bevezetés nélkül egyszercsak tudtam, hogy nekem sosem lesz gyűrű az ujjamon. ez nem egy gondolat vagy megérzés volt, nem is tudom körülírni, soha nem volt még ilyen korábban. csak tudtam. mint amikor az ember rájön valami nagy igazságra. mint egy megvilágosodás, csak ennek kevésbé örül az ember. 

2013.03.02 szombat

tegnap visszatértem egy otthoni villámlátogatásról, és azon kívül, hogy nagyon jó volt kicsit a családdal és a barátokkal lenni, nem volt jó otthon, és már nagyon vártam, hogy visszajöjjek. mert londonhoz képest budapest igenis balkán, és kedd reggel az első ember, aki a kapun kilépve az utcán fogadott egy totál részeg hajléktalan volt, aki az út közepén üvöltözte, hogy bassza meg a kurva anyját az az autós, aki rádudált, mert neki zöld volt és haladni szeretett volna, de a piroson áttántorgó csövestől nem tudott. és a hévre száz évet kellett várni, és mocskos volt, az utcán meg büdös. és mondom mindezt úgy, hogy egyébként nagyon szeretem budapestet. 

egyébként a legnagyobb különbség az emberek hangulata. hogy ott (ti. magyarországon) a pénztáros vagy az eladó úgy szolgál ki, hogy a végén még én kérek bocsánatot, hogy vásároltam. itt meg előre köszönnek, megkérdezik, hogy hogy vagyok, milyen napom lesz/volt, szép napot kívánnak és mosolyognak. 

de majd ha kicsit több időm lesz írok egy összehasonlítást, vagy összefoglalást, hogy eddig miért és mitől is érzem jól magam itt, mert érdemes.