reggel munkába menet vettem magamnak gyertyát, gondoltam majd a szünetemben ráteszem a muffinomra és jól elfújom, mégse teljen el a szülinap torta meg gyertyaelfújás nélkül... aztán munka közben a többiek egyszercsak előálltak egy kis tortával, és a vendégek előtt üvöltve elénekelték a happy birthday-t...
2013.06.06. csütörtök
itt voltak apáék majdnem négy napot, és nagyon jó volt, hogy itt voltak.
utaztunk, versenyen voltunk, sátraztunk, megtanultunk jobbkormányos autót a bal oldalon vezetni, sütött a nap, nem esett az eső, mindenki örült nekünk és kedves volt, szóval nagyon jól éreztük magunkat. egy estét még nálunk aludtak londonban, és másnap várostnéztünk, meg mókusokat, libákat, cinkéket meg galambokat etettünk kézből. és a reptéren szóltam nekik, hogy most már menjenek útlevél ellenőrzésre, mert már alig bírtam bőgés nélkül, és utána a buszon meg a vonaton is pityeregtem, és ha arrafelé járok, ahol együtt voltunk, akkor mindig honvágyam lesz újra.
szóval nagyon jó volt, bár azért árnyékot vetett a jókedvünkre, hogy zs-nak még mindig fáj a lába.
és mire hazamentek kaptunk egy levelet, hogy felszabadult egy hely a világjátékokon, és felajánlják apának vagy nekem. aztán apáék hívtak, hogy a zs lábából lassan egy éve vett szövetmintáról (amit már egyszer megvizsgáltak és rámondták, hogy negatív) kiderült, hogy rosszindulatú, és jelenleg vagy térd alatt amputálják, vagy ha a viszgálatok során kiderül, hogy már áttétes, akkor életmentés és kemo és minden szörnyűség.
szóval sajnálom, ha valakinek megsértem a nézeteit, de ezek után senki ne jöjjön nekem a jóságos istennel, aki mindenkit szeret és halleluja. isten vagy nem létezik, és ez lenne a jobbik verzió, vagy létezik, de magasról szarik a fejünkre, ez a nagy helyzet.
2013.05.29. szerda
a mai napom nagyon jól indult. egy barátom, aki budapesten élt de úgy döntött ideje visszaköltöznie kaliforniába, a hazaútja közben útbaejtett (pont londoni átszállással ment, és volt pár órája a két gép között). csatangoltunk, ebédeltünk, nagyon jó volt látni. aztán kicsit feltöltődve útnakindultam a városban intézkedni. útközben találtam egy szuperjó boltot, ahol vettem apa barátnőjének egy szuperjó szülinapi ajándékot. annyira örültem neki, mintha magamnak vettem volna, és egész úton hazafelé azt tervezgettem, hogy hogyan adom majd oda neki. még beugrottam a sportboltba, ahol találtam egész jó matracot a hétvégi sátrazáshoz, ráadásul féláron, utolsó darab. újabb sikerélmény. jöhettek az alapanyagok a székelykáposztához, majd beszaladtam még a lengyel boltba sóért, mert az angol só nem sós... na és ott ért a katasztrófa, ugyanis a nagy boldogságban ottfelejtettem az egy szatyorban lévő ajándékot és matracot, amit már csak otthon vettem észre, és mire visszamentem, már nem volt meg.
két óra bőgés után lementem újra a boltba, hogy nem tennének-e ki egy papírt, hogy légyszi hozzák vissza, hátha... de a főni engedélye nélkül nem lehet, ő viszont most lengyelországban van, de ha visszajött akkor felhívnak és megnézhetnénk a kamerákat. kicsit bolt, valószínűleg vagy ismerik vagy felismerik, és akkor lehet neki szólni, hogy adja már vissza légyszi, mert különben rendőrség vagy mittudomén.
de a székelykáposzta legalább jó lett.
2013.05.27. hétfő
megvolt a második interjú is, fel is vettek, de csak jövő héten tudok kezdeni, mert felújítják az üzletet, és a héten nincsenek nyitva. hétvégén angol nemzeti bajnokság, jönnek apáék meg még plusz másik három pilóta otthonról, már nagyon várom. aztán utána valahogy le kell foglalni magam a munkával, mert nem jó irányba halad a honvágy, egyre jobban hiányzik otthonról mindenki. persze tudom, hogy nem lenne jó visszamenni, ott semmi jövőm nincs, de itt meg nincs senkim... persze itt is vannak barátaim, közelebbiek és kevésbé közelebbiek, de akárhogy nézzük, mindenkinek megvan már itt a bejáratott kis élete, amibe én csak úgy belecsöppentem, de a része nem leszek igazán sosem. lenkének új barátja van, és amióta randiznak azóta nem csinálunk együtt semmit, minden szabad idejét vele tölti, ami természetes, csak hát engem meg folyton arra emlékeztet, hogy én meg itt rohadok egyedül lassan harminc évesen, a hátam mögött egy rakás elcseszett párkapcsolattal, és hát közben hiányzik is, mert ő a legközelebbi barátom itt ebben a nagy katyvasz városban, de úgy tűnik én nem hiányzom neki...
2013.05.18. szombat
most már nem töltöm ki az üres bejegyzést, így viccesebb... :)
szóval ott tartottunk, hogy nem akartam két szék között a pad alá esni, de mégis sikerült. pont két hete volt az utolsó munkanapom a régi helyen, és mindezidáig még nem sikerült új munkát találnom, mondjuk ebbe az is belejátszik, hogy időközben egy hetet picit otthon és albániában hédereltem, ahol nagyon jó volt, pláne, hogy csodaszép időnk volt szinte végig, és hát kicsit durva váltás volt visszajönni a szák fok-tengerpartról az esős, szeles, hideg londonba... itt sose süt a nap, bakker?!
persze azért szervezkedtem a munkát illetően közben, úgyhogy hétfőn megyek második interjúra, és ha minden jól megy utána egyből próbanap és már dolgozhatok is, és ez pont az a hely, ahova elsőre szerettem volna bekerülni, amikor kijöttem. persze nem kiabálok el semmit a korábbi tapasztalatok alapján...
viszont januárig gőzerővel fel kell készülnöm a jelentkezésre stewardessnek, mert ezt az időjárást hosszútávon nem fogom bírni. közben pedig megpróbálok valami b tervet is kiötölni-hatolni, ha esetleg nem jönne össze.
szóval most egy picit mélypont, honvágy és magányosság van, de igyekszem összeszedni magam.
2013.05.01. szerda
majdnem harminc évet kellett várnom rá, hogy az anyám azt mondja nekem, hogy hiányzom neki...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)