free web stats

2013.04.20. szombat

a próbanap sajnos nem olyan volt, mint amilyet elképzeltem, és kicsit furcsán is áll a cég egy új alkalmazott felvételéhez, úgyhogy úgy döntöttem nemet mondok nekik és keresek valami olyat, ahol az első perctől jól érzem magam (és közel van, és nem részmunkaidő) vagy ha mégsem, akkor nem ciki felmondani rövid időn belül és jobbat keresni. úgyhogy van még két hetem valami ilyet találni, kicsit kezdek berezelni, de még nincs pánik.

lenke hazautazott tegnap másfél hétre, és már most hiányzik, és el se tudom képzelni milyen lesz, ha majd egyszer nem fogunk együtt lakni...  

én egyébként azt hittem magamról, hogy tíz év egyedüllakás után (jó, volt közben lakótársas időszak is, de rövidek) majd elég nehezen fogom viselni, hogy itt hatan élünk együtt, és az egyetlen hely a lakásban, ami csak az enyém, az az ágyam meg a szekrényem, mert még a szobában is ketten lakunk, de nincs így. az első perctől úgy elvagyok itt, mint marci hevesen, mondjuk nyilván hozzájárul ehhez az is, hogy mindenki normális és csendes a házban, és mivel össze-vissza dolgozunk, ezért alig látjuk egymást. 

és még mindig tart a fitnesz-program meg a diéta, és már elkezdtek lemenni a kilók meg a centik, bár még elég lassan haladnak. és már csak egyszer állok meg futásnál, és nemsokára már egyszer sem fogok, és aztán jöhet majd a két kör is. és elkezdtem izmosodni is, bár még csak én érzem és látom, meg lenke a hátamon. :)

és csodaszép idő van végre, már lehet a teraszon reggelizni és napszemüveget hordani, és néha a bőrdzsekiben már melegem van.


2013.04.15. hétfő

van ugye ez a világjátékok-dolog, ami olyan mint az olimpia, csak a nem olimpiai sportágak részére. és benne van a siklóernyős célraszállás is. az adott ország legjobb női és legjobb férfi versenyzője vehet részt, illetve van plusz egy-egy tartalékos is (a ranglistában a következő női és férfi pilóta). namármost a női tartalékos a világranglista állása alapján én lettem volna, de valamiért a válogatott másik női tagja volt a listában. addig nem is érdekelt a dolog, amíg ki nem derült, hogy a mob támogatja a felkészülését a versenyzőknek, beleértve a tartalékosokat is. úgyhogy írtam egy levelet az illetékeseknek, hogy nézzenek már utána a dolognak, amire ma kaptam egy olyan választ, hogy basszus igazam van, és hibáztak és ezer bocs, és hamarosan hivatalosan is javítják a listát. 


2013.04.19. szerda

némi közbenjárással múlt héten felhívtak abból az étteremből,  ahol etter férje dolgozik, és ahova kb két hónapja bevittem az önéletrajzomat. és hát az van, hogy tökre bírom a jelenlegi főnökömet, és nem akartam kiszúrni vele, úgyhogy vettem egy nagy levegőt, és felmondtam még a próbanap előtt, hogy legyen ideje találni valakit a helyemre, amiből lehet nagy pofára esés még, de valahogy azt érzem, hogy nem lesz. a próbanap holnap lesz, hónap végéig még alkalmazásban vagyok a mostani helyen, közben megyek részmunkaidőben az új helyre ha holnap mindenki elégedett lesz, aztán lesz egy pici albániás szünet*, és ha minden nagyon jól alakul, akkor vissza már az új helyre jövök. 

*kaptam ajiba egy london-bp - bp-london repjegyet apától, csak hogy menjek velük albániába versenyre léccilécci. és már nagyon várom, mert már nagyon hiányoznak, és előtte meg utána egy-egy napot anyáékkal is tudok tölteni, és albániában már száz fok lesz és tengerpart és napsütés! és bikini még nem lesz, mert addig még tuti nem megy le annyi, amitől bátran virítanék benne, de tolom a diétát keményen, és minden nap futok és edzek, és egyre jobban megy, és egész nap olyan vagyok, mint egy duracell nyuszi. 





2013.04.01. hétfő

íme néhány helyi furcsaság, amit nem igazán értek:

  • a két különálló csapot. mondjuk nagyon kevés helyen találkoztam vele eddig, de pl. kapásból az első hely a reptér volt a megérkezésemkor. 
  • az ablakokat. eddig két fajtával hozott össze a sors: a feltolóssal, és a kifele nyílóval. egyiket se tudod magad megpucolni, ha nem a földszinten laksz. 
  • a buszvezetőket. képtelenek pontosan a megállóban megállni, vagy méterekkel előtte vagy utána sikerül csak.
  • a nőket, akik a metrón sminkelik magukat. minden nap látok minimum egyet.
  • a kukahiányt. az utcán rohadt kevés van, a metróban egyáltalán nincs. 


2013.03.25. hétfő

lenkével megbeszéltük az ötéves tervet. íme:

  • mindketten nekiállunk a munkakeresésnek, mert a jelenlegi egyikünknek se fekszik igazán ilyen-olyan okokból kifolyólag.
  • nyáron elmegyünk amszterdamba.
  • ha megvan az új munkahely, elkezdünk félretenni a kaucióra, hogy ősszel ki tudjunk venni egy kis lakást ketten.
  • közben ráfekszünk az angolra, én a hajnövesztésre, felkészülünk stewardesskedésből, és januárban jelentkezünk (a márciusi kicsit elhamarkodott volt, mint kiderült). 
  • jövőre rendezem az összes tartozásom, és utána elmegyük izlandra.
  • remélhetőleg felvesznek mindkettőnke stewardessnek, és elkezdünk gyűjteni a kávézóra. ha nem vesznek fel, akkor is.
  • ráfekszünk a franciára mindketten. 
  • kb. három év múlva elkezdjük megszervezni az átkötözést átköltözést franciaországba.
  • veszünk egy ilyen kocsit, és azzal cuccolunk át.
  • ha megnyerjük a lottót, akkor nem várunk három évet.

szóval öt év múlva találkozunk monaco mellett a tengerparton a kávézónkban, aminek még nem tudjuk a nevét, de már gondolkodunk rajta. :)





2013.03.08. péntek

minél messzebb vagyok tőle, anya annál normálisabb velem. nem nagyon akaródzott elárulni a szakítást, gondoltam majd kiderül valahogy úgy, hogy nekem ne kelljen részt vennem benne, vagy csak simán átsiklunk fölötte, mondjuk kikövetkezteti vagy nem tudom. gy ügynök volt az első pasim, akit igazán kedvelt, és ez nagyon megnyugtató volt. mínusz egy problémaforrás. és mivel már kaptam olyanokat is egy-egy szakítás után, hogy "szerintem valami baj van veled, hogy senki nem marad meg melletted", ezért fogalmam sem volt, hogyan fogom gy ügynök távozását az életünkből  (leginkább az enyémből) beadagolni. 

aztán a mai szkájpolás alkalmával rákérdezett, hogy miért adja oda gy a lakáskulcsomat az öcsémnek? kicsit összerándult a gyomrom... nem eresztettem bő lére a dolgot, sose szoktunk lelkizni. és persze nem volt kedvem elbőgni magam az anyám előtt webkamerán keresztül. aztán vártam a kedves szavakat, amik majd  az amúgy is a béka segge alatt lévő önbizalmamnak adnak még néhány pofont. de nem jöttek. éreztem a csalódottságot (de az az enyémnél most úgyse lehet nagyobb), de csak annyit mondott, hogy ha nem ment, akkor jobb, hogy nem húztam az időt. még talán a lelkemet is próbálta ápolni kicsit a maga furcsa módján, kicsit meg is hatódtam. 

aztán amikor már tényleg sírás lett volna a vége, akkor igyekeztem elviccelni a dolgot azzal, hogy legközelebb majd valami benga feketével állítok haza, de azt hiszem egyikünk nevetése se volt teljesen őszinte.


2013.03.04. hétfő

és most már nem csak kicsit van szomorúság. sehogy nem jó szakítani, de skype-on annál is szarabb.